Start-upok / Kockázati és magántőke iparág

Mit nyújtunk Start-upoknak?

Elkötelezett szakmai támogatói vagyunk a technológiai vállalkozások és innovatív üzleti megoldások fejlesztésének.

 

Munkatársaink számos start-up létrehozásában vesznek részt jogi tanácsadással, továbbá vállalkozók részére szakmai jogi tréningeket tartanak a fejlődő hazai start-up ökoszisztéma inkubációs és mentorálási fórumain, illetve az üzleti és egyetemi szféra közös programjain.  Irodánk időről-időre otthont ad a start-upok befektetői bemutatkozását elősegítő tanácsadói felkészítőknek. Így naprakészen ismerjük a start-upok mentorálási és jogi szaktanácsadási igényeit, ideértve a megfelelő cégformában való létrehozást, az ötlet megvalósítását segítő megállapodások elkészítését, erős megvalósító  vezetői és munkatársi csapat bevonását és ösztönzését szolgáló megállapodásokkal, szellemi tulajdonvédelemi tanácsadást, vállalat finanszírozás megfelelő formáira, különböző közös befektetésekre vonatkozó jogi támogatást a prototípus kifejlesztésétől, a megoldások piacra vitelén át, adott esetben a nemzetközi piacra kerülést eredményező növekedésig. Jogi tanácsadásunk kiterjed a vállalkozás sikeres növekedésében résztvevő fejlesztők számára munkavállalói résztulajdonosi programok kidolgozásában, illetve alapítótársakkal vagy befektetőkkel felmerült viták rendezésében.

 

Mit nyújtunk a kockázati és magántőke iparágnak?

A hazai kockázati tőke iparág fejlődésében és jogi keretszabályainak piackonform véleményezésében a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület jogi bizottságán keresztül veszünk részt jogszabálytervezetekhez fűtött piaci szakmai állásfoglalások elkészítésében való közreműködéssel.

 

A kockázati és magántőke befektetési, be- és kivásárlási ügyletekben irodánk szakmai tapasztalatának bázisa a több évtizedes hazai, regionális és globális kockázati és magántőke alapkezelőknek nyújtott tranzakciós tanácsadás.

 

Tranzakciós tanácsadás exitekhez

A befektetői exitek elősegítése érdekében tanácsoljuk a pénzügyi befektetőket és portfólióvállalataikat az esetleges tőzsdei bevezetésre való felkészülésben. Bár a Budapesti Értéktőzsde nem a legpezsgőbb régiós tőkepiac, ígéretesnek tűnik a BÉT 2018-ban induló kisebb kapitalizációs igényre és könnyített transzparencia feltételekkel igénybevehető alternatív MTF piaca KKV-k számára, az Xtend, a tőzsdei bevezetés előszobájaként, továbbá az exit likviditásának esetleges biztosítására is.

Hírek, újdonságok

1. Tőkebevonási kalauz

Társszerzői vagyunk a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület által kiadott „Tőkebevonási Kalauznak”, mely útmutatót nyújt a kockázati és magántőke befektetésekről olyan start-up vagy növekedő vállalkozások számára, akik külső alternatív tőkebevonási forrásként fontolgatják kockázati vagy magántőkebefektetők bevonását a vállalkozás növekedésébe és átláthatóbb működésének kialakításába vagy tulajdonosi viták illetve utódlási kérdések megoldása érdekében.

A Tőkebevonási Kalauz itt érhető el: http://www.hvca.hu/wp-content/uploads/2012/03/TBKalauz_2018_IMPRIMATURA_Final_21_January.pdf

 

2. HVCA Term Sheet

Társszerzői vagyunk a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület által kiadott „HVCA Term Sheet”-nek, mely egy olyan lényegében oktató anyag, mely kockázati tőkebefektetést kereső start-up vállalkozások számára magyarázza el példálózva kockázati tőkebefektetések fő üzleti és jogi feltételeit és azok üzleti megfontolásait.

A HVCA Term Sheet itt érhető el: http://www.hvca.hu/wp-content/uploads/2012/03/HVCA-_Term-Sheet-explained_HU_-2017-december_final.pdf